2025. október 17., péntek

BRAHE TYCHO DÁN CSILLAGÁSZ 424. ÉVE EZEN A NAPON HUNYT EL.


Brahe Tycho Knudstrup, Dánia, 1546. december 14. - Benátky, ( Prága mellett ) Csehország, 1601.október 24.


A Kép forrása: Wikipedia

Dán csillagász
Jómódú családban született, ez lehetővé tette, hogy saját érdeklődését kövesse. Koppenhágában 1559-1562 között jogot tanult. A csillagászat felé az 1560 évi teljes napfogyatkozás fordította érdeklődését. 1562-1565 között a lipcsei egyetemen tanult továbbra is jogot, azonban önképzéssel csillagászati ismeretekre tettszert és műszereket szerzett be. 1563-ban észlelte a Jupiter és Szaturnusz együttlállását. Asztrológiával is foglalkozott, horoszkópokat is készített. 1565-1570 között Rostokban, Wittenbergben, Bázelben és Augsburgban végzett csillagászati tanulmányokat. Első obszervatóriumát Augsburgban rendezte be, majd visszatért Dániába. 1572-ben itt írta le egy szupernova észlelését,  ezzel az égbolt változatlanságába vetett hitét alapvetően rendítette meg. II. Frigyes dán király támogatásával 1575-ben Hven  ( ma: Ven Svédország ) szigetén hozta létre csillagászati obszervatóriumát. A király halála után 1597-ben elhagyta Vent, rövid hamburgi kitérő után 1599-ben Prágában II. Rudolf császár csillagásza lett. Itt volt tanítvány Johannes Kepler, akinek mérési adatait és táblázatait átadta. Életművének jelentős része a korábbiaknál pontosabb csillagászati megfigyelések végzése és dokumentálása. Elfogadta kopernikuszi világkép bizonyos elemeit, így felfogása átmenet volt a heliocentrikus világkép között. Katalógusa csaknem 800 csillagról tartalmaz adatokat. Halála után az ő adataival dolgozta ki Kepler a Naprendszer három mozgástörvényét. 
A Holdon egy feltűnő kráter őrzi nevét.    


A Tycho krátert 2024.07.28 örökítettem meg. Az átmérője 85 km. mélysége 4850 m. Feltűnő fiatal és nagyon jó állapotú , összetett szerkezetű kráter. Szomszédságában található a munkatársáról Longomontanusról elnevezett kráter. Erről itt olvasható: https://amatorcsillagaszat.blogspot.com/search?q=Longomontanus