NÉHÁNY MONDAT A METEOROKRÓL.

 A meteor (köznyelvi nevén hullócsillag) az a fényjelenség, amelyet az űrben keringő kisebb kövek és porszemek (meteoroidok) keltenek a légkörben. Amikor ezek a testek nagy sebességgel belépnek a Föld atmoszférájába, a súrlódás hatására felizzanak, ionizálják a levegőt, és látványos fénycsíkot húznak maguk után.

A csillagászatban éles különbséget tesznek a folyamat különböző szakaszai között:Meteoroid: Az űrben, a bolygóközi térben keringő kő- vagy fémdarab (0,1 mm és 10 méter közötti méretben)

• Meteor: Maga a légkörben felvillanó fényjelenség. Ha a jelenség rendkívül fényes (fényesebb, mint a Vénusz), akkor tűzgömbnek nevezzük.
• Meteorit: A kozmikus test azon maradványa, amely nem ég el teljesen a légkörben, és ténylegesen becsapódik a Föld felszínébe 
• 
  
  
  

A NAP FELSZÍN ALAKZATAI.

 A nap felszín néhány fontosabb jellegzetes alakzata. 

 Granuláció (sejtes szerkezet): A felszín közelebbről nézve úgy néz ki, mint egy forrásban lévő leves.t Ezeket a néhány száz kilométer átmérőjű „sejteket” granuláknak nevezzük. Közepükön forró gáz áramlik felfelé, míg a szélükön a lehűlt gáz süllyed vissza a mélybe.

A csillagászatban a napfoltok erős mágneses aktivitású, a környezetüknél hidegebb területek a Nap fotoszférájában (a csillag látható felszínén). Miért sötétek? Azért tűnnek sötétnek, mert a hőmérsékletük „csak” körülbelül 3000–4500 °C, míg a környező napfelszín jóval forróbb, nagyjából 5500 °C-os. A kontraszt miatt látjuk őket feketének.

Felépítésük: A nagyobb foltok egy belső, sötétebb magból (umbra) és egy külső, sugaras, világosabb udvarból (penumbra) állnak. Méretük a Föld átmérőjét is elérheti vagy meghaladhatja.

A 11 éves napciklus: A napfoltok száma nem állandó. Nagyjából 11 éves periódusokban (napciklus) érik el a maximumukat, majd csökkennek a minimumig. 

Hatásuk a Földre: A napfoltok környezetében gyakran alakulnak ki hatalmas napkitörések (flerek és koronakilövellések). Ezek a Földet elérve geomágneses viharokat és látványos sarki fényt okozhatnak, de megzavarhatják a GPS-rendszereket és a rádiókommunikációt is. 

A fotóm 24 óra időkülönbséggel készült, megfigyelhető a foltok kis arányú változása.  

JANSSEN KRÁTER 2026.08.31.

 A Janssen-kráter a Hold déli féltekéjének egyik legjelentősebb, ősi becsapódási formációja, amely nagyjából 190–200 kilométeres átmérővel és közel 3 kilométeres mélységgel rendelkezik. A krátert Pierre Jules César Janssen francia csillagászról nevezték el. 

Főbb jellemzői és szerkezete

• Erősen lepusztult falak: Mivel a nektari kor előtti időszakban keletkezett, a külső gyűrűje a későbbi becsapódások miatt nagyrészt erodálódott.
• Belső kráterek: Északkeleti peremét a feltűnő, szögletes belső formájú Fabricius-kráter vágja át.
• Rima Janssen rille: A kráter aljzatán egy hatalmas, íves rianásrendszer húzódik végig, amely kisebb távcsövekkel is jól megfigyelhető.
• Elhelyezkedés: A Hold látható oldalának délkeleti vidékén található, a Rheita-völgytől délnyugatra. 
• A fotó 2026.08.31-én készült, egy 254/1200-es Sky Watcher távcsővel és egy ASI678 MC kamerával. 
• 
  
  
  
  
  
  
  

PETAVIUS KRÁTER 2026.08.30.

A Petavius-kráter a Hold keleti peremének közelében, a Mare Fecunditatis (Termékenység Tengere) délkeleti részén található hatalmas és látványos becsapódási kráter. A kora nagyjából 3,9 milliárd év, átmérője pedig 177 kilométer, amivel a Hold egyik legjelentősebb és legjobban megfigyelhető alakzata.

Denis Petau, 1583-1652. Francia teológus és történetíró. Kronológiával foglalkozott.  

Főbb jellemzői és szerkezete

• Lenyűgöző méretek: A kráter sánca helyenként a 3300-3500 méteres magasságot is eléri a kráteraljzathoz képest. A belső falak lépcsőzetes, teraszos szerkezetűek. [1, 2, 3]
• Központi csúcs: A kráter közepén egy hatalmas, többcsúcsú hegycsoport emelkedik ki, amely közel 1,7 kilométer magasra nyúlik fel.
• A Rimae Petavius: A kráter legfőbb jellegzetessége egy óriási repedésrendszer (rille) az aljzatán. A fő repedés a központi csúcstól indul ki, és egyenesen halad egészen a délnyugati kráterfalig. Ez a törésvonal még kisebb távcsövekkel is tisztán kivehető. 
• Vulkáni módosulás: A kutatások (például a Lunar Reconnaissance Orbiter mérései) szerint a kráteraljzat megemelkedését és a repedéseket a becsapódás után alulról feltörekvő magma feszítőereje okozta. 

Megfigyelése

Mivel a Hold látható oldalának délkeleti peremén helyezkedik el, a Petavius az újhold utáni 2-3. napon (amikor a terminátor vonala áthalad rajta), valamint a telihold utáni 15-16. napon nyújtja a legszebb látványt. Ilyenkor a súroló fények kiemelik a hatalmas falak árnyékait és a belső repedésrendszert.

A fotó egy 254/1200 m/m fókuszú Sky Watcher távcsővel és egy ASI 678 MC kamerával készült.

WEINEK LÁSZRÓL ELNEVEZETT KRÁTER A HOLDON. 2026.08.31.

 WEINEK LÁSZLÓ (Buda, 1848. febr. 13.-Prága, 1913. nov. 14.)

Német ajkú szülők gyermeke, középiskoláit a magyar szellemű, kitűnő alapképzést nyújtó, I. ker. főgimnáziumban végezte, olyan jó eredménnyel, hogy 1865-69 között Eötvös József alapítványával a bécsi egyetemen folytathatta tanulmányait. Matematikát, fizikát és csillagászatot hallgatott, közben elsajátította az akkoriban legkorszerűbb fotográfiai ismereteket. 1870-től magyar állami ösztöndíjjal a berlini és a lipcsei egyetemen bővítette csillagászati ismereteit. 1873-ban, speciális fényképészeti ismeretei révén a német birodalmi Vénusz-átvonulás megfigyelő expedíció előkészítő csoportjába hívták, majd kinevezték a Kerguélen-szigetekre küldött német expedíció vezetőhelyettesévé.

A Vénusz bolygó napkorong előtti átvonulásáról 1874. dec. 9-én 61 jó fényképet készített, ezeket - a többi német Vénusz-észlelő expedíció felvételeivel együtt 1875-ben ő dolgozta fel, akkor már a lipcsei obszervatórium munkatársaként. Mivel Magyarországon nem nyílt számára munkalehetőség, egy ideig Drezdában volt észlelő, 1883. okt. 1-jén pedig kinevezték a prágai Cs. Kir. Csillagvizsgáló igazgatójává és az egyetem csillagászat professzorává. Itt nagy energiát fordított a szerényen felszerelt obszervatórium fejlesztésére, és a rendelkezésre álló kis műszerek legcélszerűbb kihasználására.

Első tanulmányai a fényképezéssel végzett csillagászati pozíciómeghatározások pontosságára, és a fotografikus műszerek optikai pontossághatáraira vonatkoztak. E téren úttörő munkát végzett, amikor sok kortársának kétkedésével szemben bebizonyította, hogy a csillagok fotografikusan meghatározott pozíciói egyenértékűek a vizuális mérésekkel. Ugyanakkor azt is kimutatta, hogy a Vénusz napkorong előtti átvonulásának fényképei korlátozott pontosságúak.

Prágában megkezdte a Hold felszínének térképezését. Először igen aprólékos, gondos rajzokat készített a holdfelület többszáz részletéről. Ezt a módszert később a párizsi és a Lick obszervatóriumok óriástávcsöveivel készült fényképekkel kombinálta. A fotografikusan megörökített holdrészletekre rajzolással vitte fel az apró, finom részleteket és árnyalatokat. Ilyen módszerrel 1897-1900 között elkészítette a 200 részletlapból álló (együttesen 10 láb = 3,3 méter átmérőjű) "prágai holdtérképet", amelynek pontosságát a fényképek, a részletességet és a finom árnyalatokat a szemmel végzett észlelések biztosították. Módszerét az 1960-as években az űrhajózási holdtérképek szerkesztésekor felelevenítették.

A prágai obszervatórium 1889-ben elsőként csatlakozott a pólusingadozás nemzetközi megfigyeléséhez. Emellett Weinek értékes bolygó- és meteormegfigyeléseket is végzett. Legfontosabb, nemzetközileg is elismert eredményei a fotográfia csillagászati alkalmazásához és a holdtérképezéshez fűződnek. A jénai egyetemen 1879-ben doktorrá habilitálták. Az MTA 1879-ben lev. taggá választotta. Bár élete nagy részét külföldön töltötte, mindvégig magyarnak vallotta magát, és erről írásban is hitet tett. Számos cikkét először magyar folyóiratokban közölte.

Nevét - már az 1930-as években - a Hold innenső oldalán az egyik kráter elnevezésével megörökítették, és a Kerguélen-szigetek egyik öble is az emlékét őrzi.

Forrás: História Tudósnaptár 

A fotóm 2026.08.31-én készült egy 254/1200 m/m fókuszú Sky Watcher newton távcsővel és egy ASI 678 MC kamerával. A Weinek kráter átmérője 32km.

LANGRENUS KRÁTER 2026.08.30.

 Langrenus egy hatalmas, feltűnő becsapódási kráter a Hold Föld felé eső oldalának keleti peremén. Legfontosabb adatok

• Átmérő: Körülbelül 132 kilométer.
• Mélység: Mintegy 4,3–4,5 kilométer.
• Elhelyezkedés: A Mare Fecunditatis (Termékenység tengere) keleti partján fekszik. A látóhatár közelsége (rövidülés) miatt a Földről nézve oválisnak tűnik, bár valójában szabályos kör alakú.
• Kor: Az eratosthenesi időszakból származik, viszonylag fiatal és jól megőrzött szerkezet. 

Főbb jellegzetességei

• Teraszos sáncrendszer: Belső fala lépcsőzetes, omlásos teraszokból áll, amelyek helyenként a 20 kilométeres szélességet is elérik. [1]
• Központi csúcs: A kráter aljából egy látványos, több ágú, nagyjából 1000–1400 méter magas központi hegység emelkedik ki. Spektrális elemzések szerint ez a mélyebb rétegekből származó, olivinben gazdag troktolit kőzetből áll. 
• Világos sugárrendszer: A krátert a becsapódáskor kidobódott anyagból álló, fényes sugársávok övezik, amelyek messze kinyúlnak a szomszédos sötét bazaltsíkságra. 

Érdekességek

• Névadója: Michel Florent van Langren 17. századi flamand csillagász, aki elsőként készített névvel ellátott holdtérképet. Ez az egyetlen olyan kráter, amely máig megőrizte az áltele adott eredeti elnevezést. []
• Gázkitörések (TLP): 1992-ben Audouin Dollfus francia csillagász fényjelenségeket (Transient Lunar Phenomena) észlelt a kráter alján. A kutatások szerint a repedezett talajon át a Hold belsejéből feltörő gázok (például radon) finom porszemcséket lebegtettek meg, ami megváltoztatta a visszavert fény polarizációját. 

Megfigyelése

Amatőr távcsövekkel, sőt egy jobb binokulárral is kiválóan látható már az újhold utáni 3-4. napon, amikor a fény-árnyék határ (terminátor) a közelében jár, és kiemeli a hatalmas sáncait.

A fotóm 2026.08. 30-án készült, egy 254/1200 m/m fókuszú Sky Watcher távcsővel és egy ASI 678 MC kamerával készült.