2019. február 17., vasárnap

SCHRÖTER - VÖLGY.

Nagyon régóta szerettem volna megörökíteni ezt a rendkívül érdekes alakzatot. Mintha egy folyó kanyarogna a Hold felszínén, valójában  egykori lávafolyások nyomait őrzi. Teteje megszilárdult majd az alóla kifolyó láva helyén beszakadt a felszín, ezzel létrehozva ezt a 185 km hosszú rianást. A legmélyebb pontja 1,5 km, szélessége 10 km. A fotón jobbra az Aristarchus - kráter egy becsapódás nyomát őrzi. Átmérője 40 km viszonylag mély 3,7 km. A kráter alját nem öntötte el bazalt ezért rendkívül fényes. Balra az Aristarchus - tól a Herodutus kráter látható, szintén becsapódás hozta létre, átmérője 35 km, mélysége 1,5 km. Az alját bazalt öntötte el ezért fényvisszaverő képessége ( albedó ) sokkal kisebb mint az Aristarchus - kráteré.  Még említésre méltó a Princ kráter mely az Aristarchustól   jobbra felfele látható. Részben bazalttal elöntött 47 km átmérőjű. A krátersánc, már ami megmaradt belőle 1 km-re emelkedik ki környezetből. Mellette több apró rianás figyelhető meg.

Két fotón örökítettem meg. Az egyik kisebb nagyítással készült, hogy látható a környezete a másik egy nagyobb nagyítással, Valamint egy korong fotó, hogy nagyjából elhelyezhető legyen az alakzat.


2019. február 16., szombat

SINUS IRIDIUM

Hosszú idő után az idén először mentem ki fotózni égi kísérőnkét a Holdat. Azt mondják, hogy unalmas, mert mindig ugyan azt látni. Bizony én máshogyan gondolom. A fény és árnyék vonalán ( terminátor ) mindig új részletek és formákat láthatok. Nem utolsó sorban a Hold földi életünket teljes mértékben meghatározza, évtizedekkel ezelőtt ez inspirál arra, hogy megismerjem keletkezését, mozgását, alakzatait. 
 Most az egyik legnagyobb öböl a Sinus Iridium ( Szivárvány öböl ) került a távcső látómezejébe.  A Mare Imbrium területén egy majdnem félköríves öböl. 400x260 km-es méreteivel elég tiszteletet parancsoló. Az öböl lávával van feltöltődve, néhol mint tenger hullámai felgyűrődések látszódnak. A fotó 2019.02. 15-én készült.


2019. január 28., hétfő

KULIN GYÖRGY

Kulin György ( Nagyszalonta 1905. Január 28. - Budapest 1989. április 22. ) magyar csillagász, számos kisbolygó és egy üstökös felfedezője, a csillagászat fáradhatatlan népszerűsítője, talán túlzás nélkül tekinthető a magyar amatőrcsillagászat atyjának. 



2019. január 27., vasárnap

APOLLO-1

1966 végére az amerikaiak készen álltak az új űrhajó első, személyzettel végrehajtandó próbarepülésre. A legénység ( Grus Grissom, Edwart Withe és Roger Chaffee ) feladata az Apollo anyaűrhajó kipróbálása lett volna Föld körüli pályán. 1967. Január 27-én, a 34-es indítópadon  álló Apollo-űrhajóban próbaközben halálos baleset történt. Az Apollo-kabinban az egyszerűség és a súlymegtakaritás kedvéért 35 kilopascal nyomású tiszta oxigén légkört alkalmaztak. Grissom parancsnok széke közelében rövidzárlat keletkezett, majd gyorsan terjedő tűz ütött ki. Mint az utólagos vizsgálat kiderítette, a sok gyúlékony anyagot tartalmazó kabinban szén-monoxid okozta a halálukat. A balesetet követő vizsgálat után számos javítást és átalakítást végeztek az anyaűrhajón. A későbbiekben a kabinban a startig rendes nitrogén-oxigén légkört tartottak fent, kiiktatták a gyúlékony anyagokat, s míg a régi ajtó, csak percek alatt lehetett kinyitni, az újat már 5 másodperc alatt. 
Az első emberrel végrehajtott Apollo-űrrepülés ezért másfél évet csúszott.

2019. január 19., szombat

NEW HORIZONS

A New Horizons űrszondát 2006. Január 19-én indították útjára. 2007. február 28-án megközelítette a Jupitert. Ott végrehajtott egy úgynevezett hintamanővert és megkezdte a Plutó felé tartó majd 9 éves útját. 4,88 milliárd km. után a szonda sikeresen megközelítette a Plutót és annak kísérőjét a Charon nevű holdját. A Plutot 12 500 km-re közelítette meg, adatokat és fotókat küldött a Földre. Hihetetlen mérnöki és tudományos teljesítménynek tartom.
A felső kép a Pluto középen a szonda alatta Charon nevű holdja.  

2019. január 4., péntek

LUNA-1.

A luna-1 Szovjet űrszonda az első ember alkotta tárgy mely elhagyja a Föld gravitációs erejét és eléri a Holdat. 1959. január 4-én 15 995 km-re közelítette meg Holdat. Talán aktuális a megemlékezés, mert a napokban a kinai holdszonda leszállt a Hold tőlünk nem látható oldalán. Érzékelhetővé válik hatvan év alatt a fejlődés.

2019. január 1., kedd

FÉNYSZENNYEZÉS.

Fényszennyezésnek nevezzük az esti égbolt mesterséges fényforrásokkal történő felesleges, energiapazarló és környezetkárosító megvilágítását. Az emberi és technikai civilizáció gyors fejlődése oda vezetett, hogy annak a fénynek a mennyisége, amit a városok pazarló világítása jelent közvetlen környezetkárosító tényezővé vált.  ( forrás: Wikipédia )
A fotót gödöllői lakásom teraszáról készítettem, délnyugati irányban. A felhőkről visszavert fény Budapest fénye.

2018. december 30., vasárnap

MARASKO 2018.

Szombaton meglátogatott Rezsabek Nándor barátom. Mintát kaptam a Marasko kráter expedíció mintáiból.  Mellesleg egy jót beszélgettünk. Köszönet Nándi.

2018. december 29., szombat

2018.

A teljesség igénye nélkül  néhány kép a 2018 - as évből. Rengeteg kép készült, ezt a néhányat választottam. Ezzel kívánok boldog újesztendőt.

2018. december 21., péntek

FÉNYI GYULA

Fényi Gyula ( 1845. jan. 8. - 1927. dec 21. ) Jezsuita, csillagász, tanár. Innsbruckban tanult 1871 - től  a kalocsai Érseki Főgimnázium fizika tanára. 1877 - ben szentelték pappá. 1880 - 1882  a kalocsai Haynald Obszervatóriumban Karl Braun tanítványa és asszisztense volt. 1885 - ig  pozsonyi  tanár, ez utána a kalocsai Obszervatórium igazgatója, nyugalomba vonulása után 1917 - ig folytatta észleléseit. Kalocsán elsősorban prutuberanciák megfigyelésével foglalkozott e téren nemzetközi hírnevet szerzett. Elsőként észlelt spektroszkópikusan egy napkitörést.  Üstökös és meteor megfigyeléseket is végzett. 1916 - tól az MTA tagja.

2018. december 16., vasárnap

ARTHUR C. CLARKE



Sir Arthur Cherles Clarke ( Minehead 1917. december 16. - Sri Lanka.  2008. március 19. ) angol író mérnök. 
Már gyermekként rajongott a fantasztikus történetekért.  Egész korán publikálni kezdett     iskolaújságokban a legkölömbözöbb helyeken játszódó kalandos történeteket. Felfedezte a science - ficion világát, s nemsokára sci-fi rajongói klubok magazinjaiban kezdett el publikálni. A második világháború idején Clarke a brit légierő kötelékében szolgált, egy új találmány, a radar kezelését oktatta a katonáknak. Leszerelését követően egyetemi tanulmányokba kezdett, tudományos fokozatot szerezve fizikából, matematikából, mely témából 1945 - ben doktorált. Tagja majd elnöke lett a Brit Bolygóközi Társaságnak, amely úttörő szerepet játszott nemcsak Nagy - Britanniában, de az egész világon űrkutatás és űrhajózás népszerűsítésében.
Clark volt az aki, 1945 - ben felvázolta a geostacionárius pálya alkalmazását a távközlésben: az Egyenlítő fölött harminchatezer kilométeres magasságban pályára állított három, a Földel szinkronban keringő műholddal megoldható a vezeték nélküli kommunikáció a bolygón.

Talán írói tevékenységének legismertebb művei: 2001. Űrodisszeia.
                                                                              Randevú a Rámával.

2018. november 23., péntek

JOHANN ELERT BODE

Johann Elert Bode ( 1747. Január 19. - 1826. november 23. ) Német csillagász a róla elnevezett Titus- Bode - szabály hirdetője. Bode meghatározta a Uránusz pályáját és ő javasolta az Uránusz nevet.
A Titus - Bode szabály annak megfigyelése, hogy a Naprendszer bolygóinak pályái egyszerű mértani szabályszerűség szerint követik egymást. A szabályra elméleti bizonyosság nincs, ezért inkább szabálynak, mint törvénynek lehet tekinteni.

2018. november 18., vasárnap

RUPES RECTA ( Egyenes fal )

Az alakzat hossza 110 km. magassága 200-300 m. közt változik. A fotón megfigyelhetően árnyékot vet. Ismeretterjesztő könyveim egyikében találtam egy rajzot, hogyan látnánk  az Egyenes falat, ha a lábánál állnánk. A könyv 1950-es kiadás címe: A végtelen csillagvilág. Szerzője J. I. Perelman

PLATO 2018.11.16.

A Plato kráter átmérője 101 km. Számomra egy tóhoz hasonlatos.  Kora kb. 3 milliárd év, bazalttal kitöltött kráter. 2,2 km magas központi csúcsa nem látszik, mert 2,6 km magas lávatakaró borítja. Peremén 1,3-1,4 km magas csúcsok vannak, melyek alacsony napállásnál látványos árnyékot vetnek az aljzatra. Ez látható fotómon is.

2018. november 16., péntek

VENYERA - PROGRAM

A Venyera - 3 a szovjet Venyera program harmadik űrszondája. 1965. november 16-án indult el a Vénusz felé. Az első űrszonda mely elérte a Vénuszt felszínét. A Vénusz légköre igen sűrű, melynek nagy része szén - dioxid kisebb része nitrogén. Néhány fotóm a Vénusz fényváltozásáról. A vastag légkőr miatt alakzat nem látható.






2018. november 12., hétfő

WEINEK LÁSZLÓ

Weinek László ( 1848. febr.13. - 1913. nov. 12. ) csillagász, egyetemi tanár. A csillagászati fényképezés úttörője. Eötvös József alapítványának ösztöndíjával folytathatta tanulmányait a bécsi egyetemen. Matematikát, fizikát és csillagászatot hallgatott és élénken érdeklődött az akkor újdonságnak számító fotografálás iránt. 1873-ban éppen speciális fényképészeti ismeretei okán hívták meg a német birodalmi Vénusz-átvonulás megfigyelő expedícióba. A Vénusz bolygó napkorong előtti átvonulásáról 1874. december 9-én 61 jól sikerült fényképet készített és ezeket ő is dolgozta fel már a lipcsei obszervatórium munkatársaként. Mivel itthon nem nyílt számára munkalehetőség, 1883. október 1-jén elfogadta a prágai Császári és Királyi Csillagvizsgáló meghívását az igazgatói székbe. Ugyanakkor a prágai egyetem csillagászattan professzorává is kinevezték.
Első tanulmányai a fényképezéssel végzett csillagászati pozíció meghatározások pontosságára és a fotografikus műszerek optikai pontossághatáraira vonatkoztak. Bebizonyította, hogy a csillagok fotografikusan meghatározott pozíciói egyenértékűek a vizuális mérésekkel.Prágában megkezdte a Hold felszínének térképezését. Fényképezés és rajzolás kombinált alkalmazásával 200 részletlapból álló, mintegy 3,3 méter átmérőjű holdtérképet készített. Módszerét az 1960-as években az űrutazásokhoz készített holdtérképek szerkesztésénél elevenítették fel.
A prágai obszervatórium 1889-ben csatlakozott a pólusingadozás nemzetközi megfigyeléséhez. Emellett Weinek értékes bolygó- és meteormegfigyeléseket is végzett.
A Holdon kráter őrzi a nevét. A kráter átmérője 31 km. Saját fotóval emlékezem meg róla. 


2018. október 21., vasárnap

MARS 2018. 09. 07.

A Mars 2018. 09. 07.-én. Ekkor távolsága a Naptól 206,743 millió km. A porviharok gyengültek, több alakzat látható, köztük a pólussapka.

2018. október 19., péntek

HOLDI SÉTÁK 2018.09.21. GASSENDI.

A Gassendi kráter a Mare Humorum ( A Nedvesség Tengere ) peremén látható. A  kráter átmérője: 110 km., mélysége 1,9 km. A krátert láva öntötte el így, csak a perem valamint a központi csúcsok láthatóak. Aljzatán a láva töredezett. A kráter aljának déli részén egy félkör alakú alakzat látható. A fotó 2018.09.21-én készült. A közelebbi kép még 2008.11.24.-én került rögzítésre.

2018. október 7., vasárnap

ELNEVEZÉSEK A HOLDON MAGYARUL

Saját fotó felhasználásával készítettem egy áttekintés a holdi tengerek és öblök elnevezéséről. A neveket meghagyták a Holdon a régi formájában, mikor még azt gondolták, hogy ezek tengerek, óceánok és öblök.

KÖSZÖNET

Blogom meghaladta a tízezredik kattintást. Köszönet a látogatóknak.