Mivel az ekliptika ( a Föld Nap körüli keringésének síkja ) és az egyenlítő metszi egymást, a Nap hol az égi egyenlítő fölött, hol alatta jár. A legnagyobb magassága júl. 21-én jut ekkor van a nyári napforduló. A legalacsonyabban dec. 23. táján van, ekkor van a téli napforduló. Az évet a napfordulók és a napéjegyenlőségek osztják négy évszakra.
2023. március 19., vasárnap
CSILLAGÁSZATI TAVASZ KEZDETE 2023.
Üdvözöllek Kedves Látogató!
A csillagok világa kilencéves koromban érintett meg. Az Apollo11 Holdra szállása volt az első élményem. Nagyapám színházi látcsövét használtam és meg voltam győződve, hogy láttam Buzzt és Armsztrongot. Aztán másfelé is fordítottam ezt a becses kis színházi látcsövet és csodát láttam. A csoda a mai napig tart és töretlen. A kis színházi látcső már kinőtte magát egy kisebb csillagdává. Egy 200/1200-es Newton távcső lakik benne, egy a Föld forgását követő mechanikán, laptopról vezérelve. A távcső a mechanika saját készítés. Célom a magam amatőr módján bemutatni Naprendszerünk és az égbolt további csodáját, melyek számomra elérhetők. Kérdésekre a szerény tudásom szerint válaszolok, vagy irányt mutatok.
Tisztelettel: Nagy Róbert Gödöllő 2017.
2023. március 15., szerda
A TAVASZI ÉGBOLT A GALAXISOK BIRODALMA M81, M82 URSA MAJOR
A tavaszi égboltot a galaxisok uralják, ebben az időszakban látható a legtöbb csillagváros. A legismertebb csillagképben a Göncölszekérben mutatok meg két galaxist. Előbb néhány mondat a csillagképről.
A Göncölszekér ( Ursa Major, Nagy Medve ) cirkumpoláris csillagkép, ez azt jelenti, hogy a mi földrajzi szélességünkön soha nem merül a látóhatár alá. Egész évben látható. A magyar néphagyományban Göncöl híres táltos volt, aki az emberek közt járva gyógyított betegeket, beszélni tudott fákkal madarakkal. Egyszer eltört szekerének rudja, de senki nem segített neki. Haragjában a lovak közé csapott és felrepült az égbe. Azóta ott hajtja görbe rúdú kocsiját.
A térkép mellékleten látható a két galaxis helyzete. A két galaxis a Földről egymás mellett látható két ellentétes tulajdonságú csillagváros. Az M81 7 millió fényévre van Földünktől. Valószínű hűen tükrözi hogyan nézhet ki kívülről a Tejútrendszerünk. A másik az M82 valószínűleg az éléről látható. Távolsága 10 millió fényév. Feltételezés szerin épp egy porfelhőn halad át.
Fotók egy 200/1200-es sajátkészítésű Newton távcsővel és mechanikával készült. Kamera Canon 1000D 25x30 mp. 10 db. dark.
Térkép forrása: Wikipédia
Üdvözöllek Kedves Látogató!
A csillagok világa kilencéves koromban érintett meg. Az Apollo11 Holdra szállása volt az első élményem. Nagyapám színházi látcsövét használtam és meg voltam győződve, hogy láttam Buzzt és Armsztrongot. Aztán másfelé is fordítottam ezt a becses kis színházi látcsövet és csodát láttam. A csoda a mai napig tart és töretlen. A kis színházi látcső már kinőtte magát egy kisebb csillagdává. Egy 200/1200-es Newton távcső lakik benne, egy a Föld forgását követő mechanikán, laptopról vezérelve. A távcső a mechanika saját készítés. Célom a magam amatőr módján bemutatni Naprendszerünk és az égbolt további csodáját, melyek számomra elérhetők. Kérdésekre a szerény tudásom szerint válaszolok, vagy irányt mutatok.
Tisztelettel: Nagy Róbert Gödöllő 2017.
2023. március 5., vasárnap
A KISKARTALI CSILLAGDA
Dégenfeld - Schomburg Berta Klára Matilda grófnő Téglás, Hajdú megye,1843. március 3. Kiskartal, Nógrád megye, 1928. március 27.
Műkedvelő csillagász
1868-ban kötött házasságot báró Podmaniczky Gézával, valószínűleg az ő biztatására alapította meg a kiskartali magáncsillagvizsgálót. Részt vett az észlelő munkában, főleg a meteorok megfigyelésében. 1885. augusztus 22-én elsők közt figyelte meg az Andromeda köd ( M31 ) szupernóváját ( Kövesligethy Radóval együtt ) Utóbb a régi, ritka csillagászati munkákat is magába foglaló nagy Podmaniczky könyvtárat rendezte, amelynek nagy értékű csillagászati gyűjteménye halála után a Budapest - Svábhegyi Csillagvizsgálójába került.
Forrás: História Tudósnaptár, fortepan.hu
Ott jártamkor magán terület tábla volt kint nem látogatható. A kastélyt földszintig lebontották.
Üdvözöllek Kedves Látogató!
A csillagok világa kilencéves koromban érintett meg. Az Apollo11 Holdra szállása volt az első élményem. Nagyapám színházi látcsövét használtam és meg voltam győződve, hogy láttam Buzzt és Armsztrongot. Aztán másfelé is fordítottam ezt a becses kis színházi látcsövet és csodát láttam. A csoda a mai napig tart és töretlen. A kis színházi látcső már kinőtte magát egy kisebb csillagdává. Egy 200/1200-es Newton távcső lakik benne, egy a Föld forgását követő mechanikán, laptopról vezérelve. A távcső a mechanika saját készítés. Célom a magam amatőr módján bemutatni Naprendszerünk és az égbolt további csodáját, melyek számomra elérhetők. Kérdésekre a szerény tudásom szerint válaszolok, vagy irányt mutatok.
Tisztelettel: Nagy Róbert Gödöllő 2017.
-
Mivel az ekliptika és az égi egyenlítő metszi egymást, a Nap hol az égi egyenlítő felett. hol alatta jár. A legnagyobb magasságban kb. júniu...
-
Saját fotó felhasználásával készítettem egy áttekintés a holdi tengerek és öblök elnevezéséről. A neveket meghagyták a Holdon a régi formájá...
-
Néhány szó a Szaturnuszról. A Jupiter után a Naprendszer második legnagyobb bolygója. Tengelyforgási ideje valamivel több mint a Jupiteré 10...
-
Az Orion-köd a téli égbolt egyik jellegzetes csillagképe. Ebben található az Orion-köd. A köd 1500 fényévre van tőlünk. A közepén lévő tra...
-
1984. Június 27-én hunyt el Hédervári Péter. Hédervári Péter ( 1931 - 1984 ) földrajztanár, amatőrcsillagász, újságíró, író, ismeretterjesz...
-
A hét lázárasára egy fotóm mely 20 perces expozícióval készült. A Sarkcsillag körül ennyit fordulnak el a csillagok. Minden ív egy csillag n...
-
1961. április 12-én két eseményre is emlékezhetünk. Juríj Gagarin ( 1934-1968 ) elsőként kerüli meg a Földet a Vosztok-1 űrhajóval. Húsz évv...
-
Zach Ferenc Xavér ( 1754 jún.13. - 1832 szept. 02. ) csillagász, geodéta. Holdkrátert és kisbolygót neveztek el róla. ...
-
Hell Miksa ( 1720 - 1792 ) magyar csillagász, matematikus fizikus. 1769-ben az európai tudósok a Vénusz Nap előtt való átvonulására készülte...






