2019. augusztus 26., hétfő

HOLDI SÉTÁK 2019. 08.25.

  Vasárnap hajnal megint csodás idővel ajándékozott meg. Húsz fokos kellemes hajnal.
 Néhány kép az igazán kiváló időjárást kihasználva.

Az első egy korongfotó a fogyó fázisú Holdról.


   Az képen a Schroteri völgy mely 160 km. hosszan kanyarog szélessége 10 km. A végén egy kígyófej alakban végződik. Egykori lávafolyások nyomát  jelzi. A teteje megszilárdult , majd az alóla kifolyt láva helyén beszakadt és így létrehozva az alakzatot. A kígyófejtől jobbra látható az Aristarchus kráter 40 km átmérőjű. Viszonylag fiatal, falai teraszosak, kis központi csúccsal. A kidobódott anyag sugarasan látható a központból kiindulva.




A következő kráter a Hold északnyugati felén látható  Pythagoras átmérője 129 km A központi csúcsa kis árnyékot vet az aljára. Teraszos fala markánsan jelenik meg.

 
  Talán az egyik legszebb alakzat a A Sinus Iridium ( Szivárvány Öböl ) 400 km átmérőjű, melynek hiányos oldalán a beömlő láva töltötte fel. A gyűrődések a láván olyan érzetet keltenek, mintha a hullámot látnék, mint egy pillanat felvétel. Az öblöt szabad szemmel is felfedezhetjük a Holdon.




Szintén az északi pólus környéke, rengeteg becsapódással egymást felülíró kráterekkel. 

2019. augusztus 24., szombat

HOLDI SÉTÁK 2019.08.24.

    Szombat hajnalban fogyó fázisnál készült képek. A fogyó fázisnál más a megvilágítottság. Az első kép egy korongfotó, melyen a négyszögben lévő alakzatokat vettem szemügyre. A második kép e tágabb környezetet mutatja. A harmadik pedig egy nagyobb nagyítás.









 A négyszögben lévő alakzatoknak egy közeli képe. A bal felső részen a Kepler kráter látható. Tökéletesen látszik a kidobódó anyag által  létrehozott sugársáv, mely néha eléri a több száz kilométert. Tőle keletre a Copernicus kráter teraszos formájú sáncfala és központi csúcsa láthatók.
   A kép közepétől kissé nyugatra van a Riphaeus kráter cseppre emlékeztető formája. Egy rendkívül romos krátert melynek sáncfalai töredezettek átmérője 23 km. A kráterből kiindulva délfelé húzódik a Riphaheus hegység 150 km hosszan. Tőle nyugatra a kép szélén Úgy nevezett fantom kráterekből látszik kettő. A sáncfalnak a fele látszik ki a láva alól. 





2019. augusztus 20., kedd

2019.08.19, 20. HOLDI SÉTA

  A hosszú hétvége csodálatos idővel köszönt el. A nappali forróság után az éjszakák felüdülést hoztak, csend, tücsök ciripelés, nyugalom. A hőmérő még hajnalban sem szált 18 fok alá. A fotók elkészítése után a vizuális nézelődés volt a legfontosabb, ezt nem lehet összehasonlítani a fotózással. Az okulárban látott kép teljesen más élményt ad mint a fotó. Kézzelfoghatóvá válnak alakzatok.
  Lássuk is a fotókat.

A kép közepén az Aristillus kráter, 55 km átmérőjű. Közepén töredezett központi csúccsal. Sáncfalai teraszosak.


Következő kép a Posidonius krátert láthatjuk, átmérője 51 km. Félkör ívben látható a töredezett központi csúcsa mely a láva alól kilátszik. Mintha dupla sáncfala lenne. A krátertől balra a megmerevedett láva hullámok pillanatképét idézi.



A képen a  Nyugalom tengerét ( Mare Traquallitatis ) éri el egy nap múlva az éjszaka.


Egy nagyobb nagyításon készült fotó a környékről. Figyelmes szemlélő sok érdekes alakzatot fedezhet fel.


Az északkeleti részen látható Atlas és Herkules tiszteletet parancsoló 80 és 70 km-es átmérőjével.


Az északi pólus környékét figyelhetjük meg a következő képen. A kép közepén a Goldschmidt kráter, melyből sugársávok indulnak, mely a képen látható is.


Végül a déli pólus környéke. Rengeteg kráter szabdalta, itt is felfedezhetők érdekes alakzatok.

2019. július 22., hétfő

ÉVFORDULÓ 1969.JÚLIUS 20.

    A Holdon használt fényképezőgépek típusa Hasselblad 500EL átalakított változata volt. A jól ismert Zeiss cég gyártotta az objektívet hozzá, melyben a lencse és a film közé  egy lemezt helyeztek amin gravírozott keresztek voltak. A keresztek funkciója, hogy az esetleges torzulásokat ki tudják szűrni. A filmeket a Kodak gyártotta. A középformátumú 70m/m-es filmek részletgazdagabb képeket eredményeztek mint a kisfilm tekercsek.
  A kamerákat adaptálni kellet a holdi körülményekhez, így különleges ezüstös színt kaptak, mely megóvta a túlmelegedéstől és a fagyástól. Kezelő szerveit is átalakították, hogy a szkafander kesztyűiben könnyen kezelhető legyen. A Holdra szállás végeztével - azért, hogy kevesebb súlyt hozzanak vissza - a kamerák ott maradtak a Hold felszínén.
 A Földünk kísérőjén örök mementóként 12 darab Hasselblad kamera maradt.





2019. július 20., szombat

1969. JÚLIUS 20.

  A fénykép Aldrint mutatja, amint a napszél detektort helyezi el.
Ez vékony alumínium lemezből áll, amely felfogja a Napból kiáramló gyors részecskéket. A nagy sebességű részecskék áthatolnak a lemez külső rétegein, és fennakadnak benne. Kísérlet végén a lemezt feltekerték mint az ablakredőnyt és visszahozták a Földre.
  A kísérlet információt szolgáltatott a Napban lévő kémiai elemekről.

Forrás: Robert Jastrow: Vörös óriások és fehér törpék. Gondolat kiadó 1973. 



2019. július 12., péntek

RÉSZLEGES HOLDFOGYATKOZÁS 2019.07.16.

    Részleges holdfogyatkozás lesz 2019. 07. 16-án,( kedden )  Magyarországról teljes mértékben észlelhető. A fogyatkozás 20 órától válik láthatóvá, a holdkorong bal felső sarkáról indul. A legnagyobb kiterjedését 21:30-kor éri el.  A Hold színét a Föld atmoszférájában megtört napsugár adja, vöröses színt láthatunk. A jelenség 2:57 percig tart.  A fogyatkozás épp az Apollo-11 startjának ötvenedik évfordulóján lesz.

A jelenségről egy fotóm, mely 2015. 09. 28.-i fogyatkozáskor készült.

Ejtsünk néhány szót magáról a jelenségről, egy képpel szemléltetve.
 Amikor a telihold korongja belép a Föld árnyékába holdfogyatkozás jön létre. A korongnak az árnyékkal való első kontaktusától  a teljes kilépésig több mint négy óra telhet el, amelyből a teljes fogyatkozás fázisa valamivel több mint egy óra. A mostani fogyatkozás, csak részleges.

 

2019. július 10., szerda

HOLDI SÉTÁK 2019. 07.09. STÖFLER, MAUROLYCUS

   A Stöfler és a Maurolycust választottam. Mind kettő az éjszaka és a nappal vonal ( terminátor )  mellet volt látható. A Maurolycus egy gyermekarcra hasonlított  a maga 114x114 km-es átmérőjével. A központi csúcsa lenne az orra mellette a két apró kráter a szeme alatta pedig az ívben elhelyezkedő három kráter a szája. Tőle jobbra rengeteg apró kráter látható a nagyított képen, szinte nincs is szabad terület.
   A Stöfler kráter a Maurolycustól kissé lejjebb balra látható, átmérője 126x126 km. Aljazata feltöltött simának tűnik. Több kráter is felül írja, néhány a sáncfalon látható.


  Az egyik kép a tágabb környezetet mutatja.


2019. június 30., vasárnap

JUPITER 2019.06. 29.

    Tegnap a késő esti órákban lefotóztam a Galilei holdak egyikét amint elvonul a Jupiter korongja előtt és az árnyéka az egyik felhősávra esik. A Jupiter átmérője 139 822 km. Távolsága a Naptól a fotó elkészítésekor 791 millió km volt.  Az Ió átmérője 3642 km. Fogalmat alkothatunk a gázóriás nagyságáról.

 A kép jobb oldalán halványan látszik egy másik Galilei hold a Ganymedes.

2019. június 29., szombat

KÖNYVAJÁNLÓ

  Gene Kranz Houston baj van Akik felmentek a Holdra és akik visszahozták őket. Kranz Jelen volt a NASA minden jelentős mozzanatánál: az első űrhajós fellövésétől a Holdra szálláson keresztül a Chalenger katasztrófáig. Az Apollo-13 legénységének hihetetlen megmentését Kranz és csapata irányította. Lebilincselő könyv, amely betekintést nyújt az űrprogram kulisszái mögé.


2019. június 23., vasárnap

A BLOG ÉLETE

    A Tudományos Újságírók Klubja és a Tudományos ismeretterjesztő Társulat harmadik alkalommal hirdet pályázatot az Élet és Tudomány egykori szerkesztője Juhari Zsuzsanna emlékére. 
  
A pályázatra a tudományt népszerűsítő, ismeretterjesztő blogot készítők szerkesztők nevezését várjuk. 

 Erre a pályázatra elküldtem a blogom és elismerő oklevélben részesítették. 
  Köszönet Rezsabek Nándor tudománytörténeti szakírónak, hogy biztatott a blog elindítására 2017-ben. 

2019. június 16., vasárnap

1963. JUNIUS 16

   1963. június 16-án indult útjára az első női űrhajós Valentyína Tyereskova a Vosztok-6 űrhajóval. 48 keringést végzett a Föld körül. Az űrben töltött idő 2 nap 22 óra 50 perc.
  
 A kép 2009-ben készült Tyereskováról.

2019. június 10., hétfő

HOLDI SÉTÁK 2019.06.09.

   A kora nyári időjárás engedte, hogy egy előzetes fotóval tisztelegjek  az emberek előtt kik először érintették lábukkal a Hold talaját. 1969. július 20-án lesz 50 éve. hogy  Neil Armstrong, Edwin Aldrin, Michael Collins végrehajtották  ezt a történelmi küldetést.

Kilenc évesen Nagyapám színházi látcsövében látni véltem Buzzt és   Neilt. akkor kezdődött a rácsodálkozás az égbolt csodáira, mely a mai napig töretlen.
A fotókon először egy korongfotón jelöltem a leszállás helyét. A második fotón kinagyítva a helyszín. A harmadik fotón még nagyobb nagyítást alkalmazva, számokkal jelölve felsejlik a három űrhajósról elnevezett kráter a leszállás környezetében.
  1, Armstrong
  2, Collins
  3, Aldrin.




2019. június 3., hétfő

AMERIKA ELSŐ ŰRSÉTÁJA 1968. JÚNIUS 3

1963. Június 3-án Edward White hajtotta végre az első amerikai űrsétát
   a Gemini - 4 küldetése során. A küldetés másik tagja James McDivitt.
   Az űrséta 23 perces volt. 
Edward White 1968. Január 27-én az Apollo program első repülésére készült fel Virgil Grissommal és Roger Chaeffeevel, mikor tűz ütött ki az Apollo kapszulában és tűzben mindhárman életüket vesztették.

2019. június 2., vasárnap

2019.05.16. HERSCHEL, ANAXIMANDER

 A fotó két nappal holdtölte előtt készült. A kép alsó részén a Sinus Iridium ( Szivárvány öböl ) látható. A kép jobb felső sarkában a Plato kráter. Az Anaximander kráterben épp felkel a Nap. Olyan hatást keltve mintha hiányozna a kráterből egy darab.
  Az Anaximander átmérője 68 km. Alatta a Herschel , melynek átmérője 156 km. Nagyon idős, erősen lepusztult teraszos falú kráter. 

2019. május 5., vasárnap

1961. MÁJUS 5. ALAN SHEPARD

   1961. május  5. Alan Shepard az első amerikai, aki a Freedom 7 űrhajóval eljutott a világűrbe, szuborbitális űrugrást végezve. Shepardot többszöri halasztás után indították el a Floridában lévő Cape Canaveral-i rakétatámaszpontról. Mindössze 15 percet töltött az űrben.
 Shepard az Apollo-14 küldetés parancsnokaként 33. órát töltött a Hold felszínén.


.

2019. május 4., szombat

CSILLAGÁSZATTÖRTÉNETI ÉRDEKESSÉG

   A  Göncölszekér rúdjának két utolsó csillagát összekötő egyenest meghosszabbítva egy ragyogó sárgás fényű csillagra akadunk. Az Arcturus ez, az Ökörhajcsár csillagkép alfája. Az Arcturus nevezetessége, hogy fényével nyitották meg a chicagoi világkiállítást 1900-ban.
 A csillag fényét egy távcsövön keresztül egy érzékeny műszerre, úgynevezett fotocellára vetítették, s a fény hatására ebben létrejövő gyenge elektromos áram kapcsolta be azután a kiállítás fényszóróit.
                                         ( Forrás: Barta Lajos Séta a csillagos égen )



2019. április 22., hétfő

HÚSVÉTI ÉSZLELÉS

  Az ünnepi hétvége időjárása kegyes volt az amatőr csillagászok számára. A hosszú hétvégén a Nap, Jupiter és a Hold került a távcső látómezejébe. Kezdem a Nappal. Elbúcsúzhattunk a hatalmas folttól, két apró kísérte. A Jupiter megmutatta a Vörös foltját, másnap pedig egyik Holdja vetett árnyékot kavargó felhőzetére. Az elkövető a Galilei Holdak egyike, nevezetesen az Io.





2019. április 14., vasárnap

APOLLO-13.

    Az Apollo-13. 1970. április 11-én startolt el a Holdra. A küldetés legénysége Jim lovell parancsnok, Jack Swigert parancsnokimodul-pilóta, Fred Haise holdkomp pilóta. Az Apollo program harmadik küldetése lett volna mely végül az egyetlen sikertelen küldetés, de legnagyobb sikere talán, hogy épségben haza hozták a legénységet. Ezen a napon április 14-én robbant fel az oxigéntartály, egy rövidzárlat következtében.
   Az Apollo-13 a NASA első komoly vészhelyzete melyet sikeresen megoldott. Mind ezt a világ nyilvánossága előtt. 




  

2019. április 6., szombat

KÖNYVAJÁNLÓ

 Sok várakozás és Internetes kutatás után sikerült megszereznem Dancsó Béla: Holdséta  című 2004-ben kiadott könyvét. A könyv annak az évtizednek a nagyszerű eredményeit dolgozza fel, melynek csúcsa az Apollo küldetések. Az időzítés tökéletes hisz idén lesz 50 éve, hogy emberi láb érintette Holdunk felszínét. A könyv hitelesen dokumentálja az Apollo programokat és a benne résztvevők történetét.

 A könyv tökéletes kiegészítője a már polcomon lévő két kötetnek: Robert Kurson Rakéta emberek, ( az Apolló 8 története ), valamint James R. Hansen Az első ember ( Neil Armstrong élete ) 

  A Rakéta embereket pont karácsonykor olvastam, ez az apróság egy pluszt adott az olvasás élményéhez, hisz az Apollo 8. 1968. december 21-én startolt és karácsony este keringett a Hold körül. Ekkor készült az a híres fotó a földkeltéről.


2019. március 2., szombat

MAGYAR NEVEK AZ ŰRKUTATÁSBAN

     1999-ben indított amerikai Wide Field Infrared Explorer (Wire, nagy látószögű infravörös kutató) működési idejét a felbocsátáskor négy hónapra tervezték, de az infravörös mérések el sem kezdődhettek, mert műszaki hiba miatt a hűtőanyag már a pályára állást követően teljesen elillant. Az, hogy a WIRE mégsem teljes kudarcként került be az űrkutatás történetébe, az apai ágon magyar származású Derek Buzasi amerikai csillagász érdeme. Ő kezdeményezte ugyanis azt, hogy a WIRE fedélzetén lévő berendezések közül a mindössze 5 centiméter átmérőjű csillagkövető távcsővel fényességmérést végezzenek az optikai hullámhossztartományban.  Így a WIRE végül az űrfotometria előfutára lett, egy évtizeddel megelőzve a 2009-ben indított nevezetes űrszondát a Keplert.    Forrás: IPM magazin 2018. november.